BELSŐÉPÍTÉSZET Signage nyomtatás

Diageo

Office branding különdíjas, életet igazán ünneplő belső terek a Diageo Budapesti irodájában!

conference room with colorfull wall decals and signage

Az Év irodája versenyén Office Branding különdíj nyertese


Röviden a Diageo-ról

2022-ben a Diageo több, mint 11,000 nm-es irodájának a teljes branding feladatainak megvalósítására nyertünk pályázatot és bizalmat. A projekt magába foglalta az elemek tervezését, gyártását, szállítását és telepítését. A több mint 180 országban eladott közel 200 márkával a Diageo világ vezető prémium italgyártó vállalata.

Mottójuk: „Az élet ünneplése minden nap, mindenhol”.

Ezért is fontos számukra, hogy munkatársaik olyan környezetben dolgozhassanak, ami kényelmüket, jóllétüket és egészségüket szem előtt tartva támogatja, hogy a lehető legjobbat hozzák ki magukból munkahelyükön, otthon és közösségeikben – ez az élet igazi ünneplése. Az irodájuk belső tereinek kialakításakor egy energizáló, szórakoztató, befogadó és barátságos tér létrehozása volt a cél, mely egyaránt ünnepli márkáit, értékeit, valamint az ott dolgozó sokszínű közösséget.


Projekt áttekintés

A munka, méretéből fakadóan gondos tervezést és előkészítést igényelt. Éppen ezért a belső terek tervezését rendkívüli közös munka előzte meg, az arculati kézikönyv és a márkák elemzésével, valamint a Diageo csapatának különböző workshopokon keresztüli bevonásával. Az ilyen jellegű előkészítésnek köszönhetően, a dolgozókkal közösen, és dinamikusan tudtunk olyan kreatív elemeket, tereket és megoldásokat alkotni, melyek minden igényt kielégítenek. Úgy gondoljuk, hogy ez hozzáad a közösséghez, támogatja a napi munkavégzést, erősíti a cég márkáit, valamint a dolgozók is a sajátjuknak, otthonuknak érzik.

A koncepció az italgyártás folyamata, a márkák és a dolgozók köré épül. Ez visszaköszön a felhasznált anyagokban: réz, fémek, fa, különböző színű gabonák és gyümölcsök. Megjelennek a kémiai vázszerkezetek, szerves - és mérnöki eszközöket megelevenítő formákban. Felfedezhetjük a logók és termékek színeiben, vizuális elemeiben, és az összkép hangulatában, ugyanúgy, mint a Diageo kulturális hátterében, ami szintén megjelenik egyes belsőterek dekorációs elemein.


Az S39 Hybrid Design csapatával együttműködve a teljes termék - és gyártási portfóliónkat kihasználva, a hangulatot adtuk hozzá a belsőépítészeti megoldásokhoz. Megközelítőleg 250 helyiség hangulatát formálta csapatunk, falgrafikák és enteriőr styling mentén. Közel 3000 m² fal- és üvegfelületet nyomtattunk, továbbá signage elemeket, és számos izgalmas installációt készítettünk.

A munka eredményeképpen a Diageo teljes épülete egy kalandos utazásra invitál, amely a földszinttől a tetőteraszig a nagymúltú cég márkáinak történetét meséli el. Belépéskor a recepció mellett a márkák széles választékát kínáló Brand Shop és egy életnagyságú

Johnnie Walker szobor várja munkavállalókat és látogatókat, míg az egyes szinteken a különböző márkákra és italokra fókuszálva mélyedhetünk el az italgyártás nagyjainak, és az általuk megálmodott, megalkotott termékeknek a történeteiben; az italok ízvilágára, valamint a készítőjükre egyaránt reflektáló hangulatokban, legyen szó Johnnie Walker páratlan skót whiskyjéről, Don Julio tüzes mexikói tequilájáról, vagy a gyümölcsösen friss Tanqueray ginről. Tervezőink a munka során tanulmányozták az adott márkákat, márkaelemeket és kreatív, innovatív grafikus és kivitelezési megoldásokkal tették még vibrálóbbá a belső tereket.

A Diageoval együtt dolgozni igazán izgalmas volt, szinte irigykedve munkálkodtunk a belső tereken, annyira tetszett az egész épület varázsa, hangulata és a szervezet kultúrája. Köszönjük a lehetőséget és a támogató professzionális hozzáállást, amit a résztvevők tanúsítottak, ez nagyon megkönnyítette munkánkat, ami tagadhatatlanul pozitív hatást gyakorolt az eredményekre.

Miért válassz minket?

Te briefelsz,
mi szállítunk!

Garantáljuk, hogy a kész termék pont olyan lesz mint a látványterveken!

ONE-STOP-SHOP

Belsőépítészet
Üzlethelyi megoldások
Signage
Nyomtatás

AZ EGYEDITŐL
A SOROZATGYÁRTÁSIG!

Európai szinten kiemelkedő géppark, manufakturális eljárásokkal ötvözve.

360° SZOLGÁLTATÁS

Felmérés, tervezés, gyártás, szállítás, telepítés, és karbantartás egy kézből, egy helyen!

Mi segítünk
viziódat valóra váltani!

LÉPJÜNK KAPCSOLATBA